2010. augusztus 23., hétfő

költözés

A Barnee-story elköltözik a blogos lapomra. Ott minden részt megtalálhattok, ráadásul kis bevezetőkkel. :)
http://eperturmix.gportal.hu/gindex.php?pg=33242531

2010. augusztus 21., szombat

9. fejezet

Utána rájöttem, hogy erősnek kell lennem. Sietni akartam a sminkesbe, de ő hirtelen elkapott és a falhoz döntött.
- Szeretnék kérdezni tőled valamit. - mondta. Egyáltalán nem dulakodóan, vagy mérgesen. Teljesen nyugodtan. Persze, én köpni-nyelni nem tudtam.
- Ööö. - ennyit tudtam kibökni.
Hirtelen átkaroltam a nyakát a kezeimmel és megcsókoltam. Minden olyan gyorsan történt, hogy szinte fel sem fogtam. Ő viszonozta a csókot, de nem is értem miért tettem ezt.
- Bocsi. Bocsi. Nem akartam, nem tudom mi ütött belém. Sietnem kell a sminkesbe.
- De... de... - mondta
- Semmi de, sietnem kell szia.
Jesszusom, hogy lehettem ilyen hülye... De legalább teljesült az álmom. Megcsókolhattam a szerelmem. De én a csóknál többet akarod, sokkal többet. Szeretném ha velem lenne, én lennék a barátnője és majd 15-20 év múlva el venne feleségül, lenne családunk... Ez szép álom. Ezen gondolkodtam addig ameddig a sminkem csinálták. Gyorsan bementem az adásba azért amiért kellett és rohantam kifelé. Láttam Barnee-t de szerencsére nem vett észre így elbírtam szökni. Mikor hazaértem megcsörrent a telefonom, de magánszám hívott.
- Halló? - így vettem fel
- Szia. Balázs vagyok. - egyből felismertem a hangját, de nem tudtam mit válaszolni. - itt vagy?
- Ööh, igen, itt vagyok. Honnan szerezted meg a számom?
- Az most nem lényeg. Csak elszeretném mondani, hogy az a csók...
- Nem, nem kell semmit mondanod. Én kezdtem. Miattam volt.
- Nem is azért hívlak. Hanem azért, hogy ne mond el senkinek. Nem akarok járni veled, nem akarom, hogy bármi is legyen köztünk. Remélem megérted.
Hirtelen olyan volt, mintha kaptam volna egy vödör hideg vizet.
- Persze, megértem, nem vagyok hülye. - mondtam kicsit flegmán
- De nem azért, mert csúnya vagy, vagy akármi. Túl fiatal vagy, és ha bármi is lenne köztünk, az kitudódna és engem a rendőrök meghurcolhatnak mert te kiskorú vagy.
- Értem én. Nem kell megmagyarázni. Ki mondta, hogy én akarok valamit tőled?
- A csókod eleget bizonyított.
- Jó. Nem érdekel, az csak egy csók volt. Ami véletlen volt. Én sem mondtam, hogy bármit is akarnék tőled.
- Akkor ezt megbeszéltük. Örülök, hogy megértetted. Most le teszem, szia.
- Szia
Hirtelen sírásban törtem ki. Tudtam, hogy ezzel elszúrok mindent. Miért csókoltam meg? Miért? Most mit tegyek? Hogyan felejtsem el őt? Menjek el vásárolni? Vagy inkább dolgozzak? Megvan! Felhívom Zolit, megbeszéltem vele, hogy leforgassuk a klippet a Hiennel közös dalhoz. Minél hamarabb. Ki is kerestem a telefonkönyvből és már hívtam is.
- Szia Noémi, mit szeretnél? - vette fel
- Szia, azt akarom mondani, hogy tudod, szó volt a Hiennel közöm számomnál arról, hogyha jól működünk együtt akkor lehetne klipp is belőle, és studioban is felvehetnénk.
- Igen, tudom.
- Nah, ezt meg kéne valósítani. Nagyon jó barátnők lettünk.
- Rendben, megbeszélem a menedzserével. Hívlak amint megbeszéltem vele. Szia
Ééés, már megint el sem tudtam tőle köszönni. Nem tudom milyen hülye szokása ez, de kicsit idegesít. Nembaj. Veszek egy forró fűrdőt, majd lefekszem pihenni egy kicsit. Megengedtem a vizet, nagyon jól esett a fürdő. Lefeküdtem pihenni, majd a telefonom csörgésére ébredtem fel.
- Halló? - vettem fel álmosan
- Szia, Zoli vagyok.
- Á, szia. Sikerült megbeszélni?
- Igen. Holnap mehettek a studióba felvenni a videóklippet. És jövőhét kedden pedig leforgatjuk hozzá a klippet. Tehát addig van egy heted. Addig elintézem a studio bérlést.
- Rendben. Köszii. Szia.
- Szia.
Lementem a konyhába enni, utána néztem kicsit a TV-t. Vagyis, úgy eléggé sokat néztem, hajnalig néztem. Jó néhány csajos filmet néztem meg. Anya keltett fel arra, hogy jött értem Zoli, mert visz a studioba. Gyorsan elkészültem és már mentem is. Hien látta rajtam, hogy baj van.
- Szia, mi a baj? Annyira levert vagy. - kérdezte.
- Szia, majd elmondom, mert eléggé hosszú. Most a maximumot kell kihoznom magamból, hogy jó legyen a szám.
- Okés, akkor vegyük fel.
- Rendben.
Beálltunk a mikrofonok mögé. Többször is felénekeltük több verzióban, és kiválasztottuk, hogy melyik legyen. Ez körülbelül 2 órát vett igénybe. Gyalog mentem haza Hiennel együtt, hogy megbeszéljük a dolgokat. Elmeséltem neki az egész Barnee dolgot.
- Hűha. És most mit akarsz csinálni? - kérdezte
- Nem tudom. Neki fekszem a munkának. Csinálom a karrierem. Írok dalokat, satöbbi.
- Ez így nem lesz jó. Ha nem adod ki az érzéseidet magadból be fogsz dilizni, és ki tudja miket fogsz csinálni.
- Be fogok dilizni? Ezt hogy érted?
- Sok lány esik abba a hibába mint te. Magába fojtják a dolgokat. Sanyargatják magukat emiatt. Ígérd meg, hogy te soha nem fogsz ilyet tenni.
- Megígérem.

2010. augusztus 19., csütörtök

8. fejezet

Ott álltam, és könnyek voltak a szemembe. Ebben a pillanatban nem érdekelt, hogy ki lát engem, és ki mit gondol. Vége lett a csókjuknak, majd táncoltak tovább és én mindig ott álltam. Barnee felém nézett, olyan arckifejezéssel, mint aki nem érti, hogy miért sírok. Akkor kaptam észbe, és gyorsan elrohantam, vissza a pulthoz. Kértem egy csomó piát, és elkezdtem mindet bevedelni. Nem akartam érezni semmit. Már lehúztam egy csomó piát. mikor odajött hozzám Hien.
- Te meg mit csinálsz?
- Csak iszok. Nem látod? Mi olyan érdekes.
- De te alkoholt iszol. Be akarsz rúgni? Mi történt?
- Én csak nem akarok érezni semmit. Nem akarok emlékezni erre az estére.
- Miért? Mi történt?
- Barneehoz akartam menni. El akartam neki mondani mindent. Mikor megláttam, éppen megcsókolt egy ismeretlen lányt. - ekkor elkezdtem sírni
- Hamarabb elkellett volna mondani neki. Elhiszem, hogy mennyire rossz. De az, hogy totál részeg leszel nem oldasz meg semmit.
- De, igenis megoldok vele elég sokmindent. A fájdalmamat. Kérlek, most hagyj békén.
- De Noémi. Kérlek ne csinálj hülységet!
- Nem csinálok szia!
Ezzel el is mentem. Láttam rajta, hogy aggódik, de én nem hagytam, hogy bármit is tegyen. Tovább ittam a sok piát, amennyit csak tudtam. Reggel mikor felébredtem, akkor egy bokorban ébredtem fel. Eléggé másnaposan mentem haza reggel. Anya megkérdezte, hogy hol voltam, elmondtam neki, hogy semmire nem emlékszem. Látszottrajta, hogy eléggé aggódik miattam, de semmi oka rá. Tudok magamra vigyázni. Lefürödtem, összekészültem, majd lementem megvenni egy ujságot. Hirtelen a magam képével találtam szembe magam egy Blikk címlapján. Hirtelen megijedtem, hogy ki vett észre. Néhányan megbámultak a boltban. Megvettem a Blikket és azt amiért lementem, egy Cosmopolitant. Nem néztem rá a Blikkre, inkább csak takartam. Nem akartam megtudni, hogy mit írtak rólam. Mikor hazaértem első dolgom volt felmenni a szobámba, és
elolvasni a cikket. Mikor elkeztem olvasni, eléggé ledöbbntem. Még jó, hogy ültem, ugyanis a cikkben ez állt: "Úgy látszik a tinisztár már most fel akarja adni a sikereit, és sorra berúgva tér haza, vagy haza sem tér, csak ledől egy bokorban. El sem hisszük, hogy ez lett a Megasztár egykori versenyzőjéből. Reméljük, hogy hamarosan visszajön a józan esze, és az ivás helyett a karrierjét egyengeti majd. Térj magadhoz Noémi! Nem jó út amin jársz!" El sem hiszem, hogy ezt írták rólam. Én, mint alkoholista? Egyetlen egyszer voltam csak berúgva, és az is csak azért volt mert... Miért is volt? Nem emlékszem. Ez most jó, vagy rossz? Szerintem jó. Elgondolkodtam a dolgon, majd megcsörrent a mobilom.
- Szia - szólt bele Zoli
- Szia, miért hívsz?
- Azért mert fél óra múlva a VIVA studiojában kell lenned, és már fél órája itt várlak téged lent a kocsiba.
- Tessék? Erről meg is feledkeztem!
- Akkor jobb lenne, ha igyekeznél.
- Okés, azonnal megyek.
Gyorsan összekészültem, körülbelül negyed óra alatt és siettem is le.
- Bocsi, hogy késtem, és hogy elfelejtettem a doglot.
- Semmi baj, de legközelebb ne fordljon elő.
- Rendben nem fog.
Mikor beértünk, hirtelen Barneeval találtam szembe magam. Hirtelen minden eszembe jutott az estéről, és könnyek szöktek a szemembe...

2010. augusztus 16., hétfő

7. fejezet

- ... Debreczeni Noémi!
Mikor meghallottam, hirtelen csak ültem, és vártam, hogy menjen ki valaki, mire eljtott a tudatomig, hogy nekem  kéne kimennem. Hirtelen a sírás tört ki belőlem, úgy sétáltam végig a szőnyegen ami a színpadra vezetett. Ki mentem, átvettem a gömböt és sírtam. Alig bírtam megszólalni, és beszédet mondani...
- Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott! Köszönöm a menedzseremnek, Zolinak aki a Megasztáros kiesésem tán felajánlotta, hogy segít a karrierem építésében! Nagyon, nagyon, nagyon köszönöm mindenkinek aki szereti a zenémet!
Mondtam ezt a köszönőbeszédet sírva, és jól kiabálva, hogy a szavaim azért érthetőek legyenek. Utána jöttek fellépések, majd a "Legjobb együttes"-nek járó díj. Kicsit már lenyugodtam. Mikor kimondták, hogy ezt a díjat az IdiotSide viheti haza úgy ugráltam, mint egy kisgyerek. Jobban örültem annak a gömbnek mint a sajátomnak! Elkezdtem
kiabálni, és sírni. Miután kitomboltam magam, hirtelen eszembe jutott, hogy ezt vajon kik láthatták. Megálltam, és körül néztem. Ott állt Hien, SP, Lola, Puskás Peti, Barbee és Sandy is.
- Ööööö. - ennyit tudtam elsőre kibökni - Hát, ööö. Nagyon szeretem az IdiotSide-ot. - Mondtam, majd mosolyogtam.
- Ja, akkor oké - mondta Barbee
- Gratulálok a Comet gömbhöz neked és neked is - mutogattam Barbee és SP-re majd mosolyogtam
- Köszi, én is neked - mondták egyszerre
- Most én megyek
- Hova? - kérdezte Hien
- Csak be, leülök egy kicsit, de előbb gratulálok az IdiotSide-nak is, feltéve, ha megtalálom őket. - majd ezzel be is mentem
Körülnéztem, jó sok ember bulizott már. A bárpultnál megláttam ott ülni Barnee-t. Nagy levegőt vettem, és odamentem hozzá.
- Szia - köszöntem rá
- Jaj, szia - kicsit megijesztettem
- Csak gratulálni jöttem a Comet gömbötökhöz. Nagyon örülök neki
- Köszönöm a többiek nevében is. Én is gratulálok a tiedhez. Biztos sokat dolgozol te is az efféle sikerekért.
- Igen, nagyon sokat. Mit tervezel ma estére?
- Tessék?
- Mármint, mit fogsz ma este csinálni. - Ez a kérdés így is kicsit érdekes volt, de nem baj.
- Hát, piálok, bulizok, táncolok. Ezen kívül nem sok mindent. Te?
- Tervezem, hogy megvalósítsam az egyik nagyon régi, és nagy álmom.
- Micsodát? Hogy piásan táncolj a pulton, és mindenki neked éljenezzen, és téged tapsoljon? - nevetett
- Dehogyis - én is nevettem
- Akkor mit?
- Sajnos nem mondhatom el...
- Annyira szörnyű?
- Nem, nem az hogy szörnyű. Csak... Nem is tudom. Nem szeretném elmondani.
- Okés, akkor nem szedem ki belőled. - mosolygott
Kis csend lett. Elkezdtem közelebb menni hozzá...
- Jössz táncolni? - kérdeztem
Kicsit gondolkozott, nem tudom min gondolkozhatott, de közben végig a szemembe nézett.
- Bocsi, de most nem lehet. - és ezzel ment is el onnan
Nem érettem, hogy mi van. Csak ott ültem, és néztem ki a fejemből a semmibe. Odajött hozzám Hien és SP.
- Mi a baj? - kérdezte Hien
- Semmi...
Elküldte SP-t, látta rajtam, hogy valami bajom van, és SP zavar engem. Mikor elment elmondtam
- Az a bajom, hogy Barnee nagyon jó fej, és nagyon tetszik. Kicsit beszélgettem vele, de mikor megkérdeztem, hogy nem-e akar táncolni hirtelen olyan furcsa lett... Kicsit gondolkozott, és utána mondta, hogy "Bocsi, de most nem lehet." és el is ment.
- Nyugi. Én sejtem, hogy miért nem akar. Mint mondtad, ő túl idős hozzád, és gondolom tudja, hogy nem tudod mi megy itt a party után...
- Miért? Mi megy itt a party után?
- Majd megtudod előbb vagy utóbb. Elég ha jól bepiálsz és felszedsz valakit. Úgyis egyikőtök ágyában köttök ki.
- Ezt most nem értem. És ezért nem akar velem táncolni?
- Kérdezd meg tőle, de én most megyek táncolni. Ne búslakodj! Legyél határozott! - és el is ment
Elindultam megkeresni Barnee-t. Mikor megtaláltam egy ismeretlen lánnyal táncolt, éppen egy lassú zenére, aminek lassan vége is lett. Majd végül megcsókolta azt a lányt. Olyan volt ez nekem, mintha a szívembe szúrtak volna egy kést...

2010. augusztus 12., csütörtök

6. fejezet

A próbák alatt nagyon jól összekovácsolódtunk Hiennel. Azt hiszem ő a legjobb barátnőm az énekesnők közül, én pedig neki. A magánéletbeli barátainkat sem hanyagoljuk el. Elérkezett végül a Comet ideje. A főpróbán mindenki ott volt, aki fellép. Mikor Hiennel próbáltunk odajött SP, Hiennek és nekem is 3 puszival köszönt,  utána pedig bemutatkozott.
- Szia, én Éder Krisztián vagyok, vagy az ismertebb nevemen SP. - mondta
- Én Debreczeni Noémi vagyok, és a megasztárban versenyeztem.
- Értem, na próbáljatok csajok, megyek én is próbálni.
- Oké, helló. - mondtuk egyszerre Hiennel
Egyszer csak feltűnt az Idiotside. És megláttam Barneet. Jól nézett ki, mint mindig. Mikor meglátott engem hirtelen furán kezdett viselkedni. Majd végül elindult felém. Én nem is tudtam, hogy mit csináljak. Nagyon ideges lettem.
- Szia, emlékszel még rám? Egyszer az Interaktív studiójában találkoztunk. - kérdezte
- Szia, persze, hogy emlékszem. És az Idiotside énekese vagy, és körülbelül mindent tudok rólad, amit lehet, mert az Idiotside a kedvenc zenekarom volt a magyarok körül, már mielőtt mentem volna a Megasztárba.
- Oh, az nagyon jó. Egyébként lenne egy kérdésem hozzád, ha nem baj.
- Persze, mond nygodtan. - észre sem vettem, de egy helyben álltam, meg nem mozdultam és végig őt néztem.
- Észrevettem, hogy ha én bárhol megjelenek nagyon nézel. Hülyén áll a hajam, vagy miért nézel ennyire? - és nevetett
- Jajj, dehogyis... - nem mondhatom meg neki, hogy miért nézem annyira
- Akkor mégis miért nézel annyira? - kérdezte kedvesen, mosolyogva
- Nem is tudom... - feleltem rá
- Ja, oké. Egyébként mióta szereted a zenekarunkat
- Hát, elég régóta. Amióta halottam róla. A szobámban még mindig fent vannak a poszterek - mondtam, de még kicsit el is pirultam
- Hűha, ez elég érdekes. - nevetett
- Tudom, mert nem mindenki tesz ki a szobájába posztert a kollégáiról, de nekem csak rajta maradt és sosem volt időm még leszedni - kicsit lódítottam. Nem azért nem szedtem le, mert időm nem volt, hanem azért mert nem akartam.
- Értem, most megyek mert próbálnunk kell, szia.
- Oké, szia.
Hűha, még figyeltem ahogy megy, mire Hien hangja csengett a fülembe.
- Tetszik neked. - mondta határozottam
- Tessék? Dehogyis. Túl idős hozzám...
- Ez nem kizáró ok, hogy tetszen neked.
- De nem tetszik, csak még mindig hihetetlen, hogy bármikor összefuthatok a legnagyobb kedvencemmel.
- Látom, ahogy ránézel. Tényleg mindig őt nézed, és amikor idejött, majdhogy köpni-nyelni nem bírtál. Főleg mikor rákérdezett. Most még kitudtad magyaráznia dolgot, de szerintem legközelebb nem fogod tudni. És rá fog jönni. Szerintem jobb lenne, ha elmondanád neki.
- De, de... - elcsuklott a hangom
- Tehát tetszik, de nekem miért nem mondtad el? Nem bízol meg bennem?
- De megbízok, de félek, hogy véletlen visszahallja vagy akármi.
- Figyelj, tőlem senki nem fogja megtudni.
- Hát, akkor elmondom, hogy nem tetszik, hanem bele vagyok zúgva már a Megasztár előtt is bele voltam.
- Nah, ez a beszéd. Akkor neki is el kell mondanod, vagyis legalább neked is meg kéne szólítanod őt, és talán nem fog neki feltűnni, mert látni fogja, hogy hozzámersz szólni.
- Hát, nem is tudom. Hol tudnék vele beszélgetni?
- Ott lesz a Comet afterparty. De most próbáljunk.
Nekiláttunk a próbáknak. Hamar elment az idő, menni kellett mindenkinek a ruhájáért, fodrászhoz, kozmetikushoz. Én Hiennel mentem mindenhova, és a Cometre is együtt érkeztünk. SP is velünk jött be a Cometre. Elmentünk az interjús részhez, és ott pózolgatni kellett, mert képeket csináltak rólunk. Megdicsérték a ruháinkat, mármint Hienét és az enyémet. El sem hittem, hogy én ott vagyok egy Cometen, és főleg az volt a hihetetlen, hogy én is jelölt vagyok. Zajlottak a fellépések, a díjkiosztások. Az első díjat a "Legjobb videoklip" kategóriában adták oda, amit Barbee klipje kapott, aminek Indián a rendezője. Utána jött SP fellépése, Brasch Bence fellépése majd a miénk. Nagyon izgultam. Mikora színpadon álltam úgy éreztem, hogy rögtön össze esem, akkor volta tömet. Végül sikeres show-t csináltunk. Nagy volt a taps hála istennek. Majd további fellépések következtek és kettő díj talált még gazdára. A "Legjobb női előadó" díjat Hien vihette haza, nagyon örült neki, a "Legjobb férfi előadó" díját pedig SP vihette el. Majd fellépések következtek, és jött a "Legjobb új előadó" kinyitották a borítékot, és végül elkezdték kimondani a nyertest.
- A "Legjobb új előadó" díját  aki átveheti az nem más mint...

2010. augusztus 10., kedd

5. fejezet

Elmentünk a Comet sajtótájékoztatójára. Kiderült, hogy engem is jelöltek, mégpedig a "Legjobb új felfedezett" kategóriában. Mikor a nevemet kimondták, majdnem sírva fakadtam. Tudom, hogy ez milyen rangos díjátadó, és megtisztelő volt nekem ez a jelölés is. Sok mindenki ott volt. Elmondták, hogy kik fognak fellépni, nekem Hien-el kell előadnom egy közös műsort. Barnee is ott volt, de ezúttal sajnos még csak nem is köszönt, de nagyon végig nézett rajtam.Hazafelé menet beszélgettem Zolival, erről arról...
- Vajon hogy fogok tudni együtt dolgozni Hien-el? Sosem beszéltem vele. - kérdeztem a menedzseremet
- Ez nem arról szól, hogy kivel beszéltél, vagy kivel vagy barátságban. Ez munka.
- De mi lesz, ha egyszerűen nem fogunk tudni együtt működni?
- Az lehetetlen. Mind a ketten zenéltek, a zene összeköt titeket, innentől megvan a közös pont, és tudtok együtt működni.
- Értem. Remélem nem lesz semmi gond, és minden simán menni fog.
- Hát, viszont hamarosan el kell kezdenetek a próbákat, de addig még meg kell beszélni, hogy mit adtok elő.
- Én már gondoltam néhány dologra.
- Igen? Szeretem ha ilyen kreatív vagy, hogy te  már gondolsz is dolgokra, és nem mindent mondani kell. Halljam, mi lenne az. - mondta jó kedvűen Zoli
- Arra gondoltam, hogy írnék egy számot, amiből később kerülhetne majd lemezre is ha jól megvagyunk együtt és akár klip is lehetne hozzá.
- Ejha! Te aztán elég jól előre gondolkodsz, de tudod ez nem csak rajtad és rajtam múlik. Kérdés, hogy Hien és az ő menedzsere beleegyezik-e.
- Hát, meg kell kérdezni. Fel tudod hívni mondjuk holnap őket?
- Persze.
A nagy beszélgetésben elrepült az idő, és azon vettük észre magunkat, hogy már a házunk előtt vagyunk. Elköszöntünk, és kiszálltam a kocsiból. Zoli ment haza én pedig mentem be. Anya már nagyon kiváncsi volt, hogy mi volt a sajtótájékoztatón.
- Jelölteeek!!! - csak ennyit tudtam mondani, és örömkönnyekkel ugrottam anyám nyakába
- Nagyon örülök ennek. - mondta anya is nagy örömmel - és fel is léphetsz?
- Igen. Hiennel kell előadnom egy közös műsort. Félek, hogy nem fogunk jól kijönni, és ha ez lenne akkor meg is látszana a fellépésen.
- Nyugi, biztosan jól ki fogtok jönni. - biztatott anya
- Köszi. Most viszont megyek lefürdök és megyek aludni.
- Nem is eszel?
- Nem, mert volt büfé, ezért ott tudtam venni ennivalót.
- Rendben, akkor jó éjszakát.
- Jó éjt.
Felmentem, lefürödtem és lefeküdtem aludni. Másnap délelőtt 11-kor már hívott Zoli, hogy megbeszélt egy találkozót Hiennel és a mendzserével, ahol meg tudjuk beszélni a közös fellépést. Elrepült az idő, ezért készülődtem is, és mentem is a megbeszélt helyszínre, ahol már mindenki ott volt, csak rám vártam.
- Elnézést a kis késésért. - mondtam félve
- Semmi baj, van elég időnk - mondta ezt Hien.
- Szóval. Azért hívtalak fel, hogy megbeszéljük a lányok közös fellépésének részleteit. Igazából Noéminek már vannak elképzelései, amit ő el is mond - mondta Zoli Hien menedzserének
- Hát, oké. Hát, én arra gondoltam, hogy írhatnék egy számot és azt adnánk elő a Cometen és ha jól tudunk együtt dolgozni, akkor akár studio felvétel is lehetne belőle, és még akár videóklip is.
Hien menedzsere egy kicsit gondolkodott, majd felszólalt.
- Nagyon jó ötletnek hangzik. Ha Hien-nek nincsen ellenvetése akkor belemegyünk a dologba.
- Studio felvétel és videóklip akkor lesz csak, ha jól tudunk együtt dolgozni, vagy anélkül is. - kérdezte Hien kicsit kételkedve. Biztosan ő is fél, hogy hogyan fogunk tudni együtt működni
- Csakis akkor, ha jól megy a munka együtt - mondtam, majd rámosolyogtam Hienre
- Akkor jó. Az én részemről is rendben - mondta Hien, majd ő is mosolygott
- Ajj, már nagyon várom - mondtam izgulva és nevetve
- Én is nagyon várom - mondta Hien ugyanúgy mint én
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük, most akkor megyünk és jövőhéten elkezdődnek a próbák, addig Noémi megírja a számot.
Észre sem vettem, hogy a két menedzser megbeszélték a dolgokat, ameddig mi Hiennel váltottunk pár szót. Néhány nap gondolkozás után sikerült megírni a számot, ami elég jól sikerült, és belevetettük magunkat a próbákba, ugyanis Hiennek is tetszett a szám.

2010. augusztus 9., hétfő

bocsii.

Bocsi, hogy nem voltam. :S Pesten voltam meg minden, holnap megpróbálok sok jó részt írni, lesznek benne csavarások meg minden ami kell. :P És úgy döntöttem, hogy SP nagyobb szerepet fog kapni a történetben. :) Majd meglátjátok. Puszi. :P

2010. július 27., kedd

4. fejezet

Másnap reggel felkeltem, ránéztem a naptárra, és láttam, hogy Február 16.-a van. Hamarosan lesz a VIVA Comet sajtótájékoztató, és még nem hívták Zolit, hogy lesz-e fellépésem, vagy bármi. Hát, nem volt semmi fellépésem, ezért
elmentem vásárolgatni, kikapcsolódtam, lógtam a barátokkal és teljesen hétköznapiasan telt a napom, körülbelül két hétig. TV-zgettem otthon, és erre megszólal a telefonom.
- Szia Zoli! - szóltam bele
- Szia, a hétvégén lesz egy fellépésed, találkoznunk kéne, hogy megbeszéljük a dolgokat.
- Oké, mikor és hol.
- Mondjuk a WestEnd-ben, holnap 3-kor.
- Rendben ott leszek.
- Okés, akkor holnap 3-kor. Szia!
És ezzel le is tette a telefont, úgy, hogy megint nem köszöntem el. Ezen a szokásán már csak mosolyogni tudtam. Még kicsit TV-ztem, majd elmentem enni, és felmentem a szobámba. Megnéztem a Buliszervíz 3-at, majd elmentem fürdeni és leültem kicsit gépezni. Nézegettem az e-mailjeimet ugyanis amióta a klippremierem volt, azóta nem is néztem meg, majd találtam egy érdekeset, ezért felnyitottam. Egy fan írt, pontosan ezt írta a mail-ben.
"Szia, én nagy rajongód vagyok, és szeretnélek látni élőben. Láttam a klippremiert is, szerintem tökjó a kliped, és mindig azt hallgatom. Viszont egy valamit nem értek. Miért voltál olyan vörös, amikor Barnee témába jött? Nagyon szépen kérlek, válaszolj a levelemre, és ha lehet őszintén, nagyon köszönöm."
Ezen a levelen kicsit meglepődtem, főleg azon, hogy hogyan tudták meg az e-mailemet, de válaszoltam neki. A következőt írtam neki.
" Szia, nagyon köszönöm, hogy rajongasz értem és, hogy írtál. Örülök, hogy tetszik a videóklipem. Nagyon szépen kérlek, hogy ezt az e-mail címet senkinek ne mond el, mert akkor újat kell csinálnom, és minden dolgomat erről intézem, ezért az nem lenne jó. Ami a Barnee ügyet illeti, arról meg csak annyit, hogy ha fiú témát hoz fel valaki, mindig elvörösödök."
És már küldtem is a választ. Miután megírtam az e-mailt lefeküdtem aludni. Másnap reggel, elég korán keltem ezért maradt időm reggelizni, és elvinni sétálni a kutyusomat. Ezzel hamar elment az idő, és mikor visszajöttem, már készülődtem is. Hamar oda értem. Mikor bementem a WestEnd-be néhányan megbámultak, ez eléggé zavart, de gondoltam, hogy miért. Két lány oda is jött hozzám autogrammot kérni, és még néhány dolgot kérdezgettek is tőlem. Nem volt náluk papír és toll, ezért vettem nekik a boltban füzetet és tollat is, hogy tudjak nekik aláírást adni. Megjegyezték, hogy nem gondolták volna, hogy ennyire kedves vagyok, hiszen a legtöbb sztár el van ájulva magától, szerencsére én nem ilyen vagyok. Végre mehettem a megbeszélt helyre, ahol Zoli már várt. Nem kérdezte, hogy miért késtem, hiszen gondolta.
- Szia! - köszönt rám
- Szia, nos mikor lesz a fellépés?
- Kecskeméten lesz egy koncerted, ezért majd el fogunk érted menni a sofőrrel és leviszünk, de azért gondoltam, jó ha tudod, hogy lesz fellépésed.
- Okés, akkor miért hívtál ide, ezt telefonon is meg lehetett volna beszélni.
- Igen, de van itt mégegy dolog, ami nem telefontéma.
- És mi lenne az?
- Még a Comet sajtótájékoztató előtt szeretném, ha lenne mégegy videókliped.
- Hát, rendben, ez végülis nem csak rajtam múlik. - mosolyogtam
- Oké, akkor mikor forgassuk le?
- Nekem bármikor jó
- Okés, akkor jövőhéten?
- Rendben. Akkor most én megyek is.
- Oké, szia.
Elköszöntünk, és már mentünk is a saját dolgunkra. Ma csütörtök van, néhány nap a fellépésig. A következő napokba mentünk próbálni, satöbbi. Majd elérkezett a fellépés napja. Mikor megérkeztünk, hirtelen megörültem, mert egy Barnee-hoz hasonló fiút láttam, de mikor megfordult rájöttem, hogy az nem ő. Minden rendben ment, mikor hazaértem jól el voltam fáradva. A vasárnap szabad volt, majd utána az új kliphez próbáltuk a koreográfiát, és a forgatókönyvet olvasgattuk. Ez így telt egész héten, hogy próbáltuk a klipforgatásra. Végül elérkezett a nagy nap. Leforgattuk életem második klipjét, mostmár merészebben mozogtam a kamerák előtt. És erre is az volt mondva, hogy a jövőhétre el is készül. Addig hála istennek pihenő volt, ezért ezt a kis szabadidőt kihasználtam, és elmentem a barátaimmal kikapcsólódni néhány napra. Mikor hazaértem már hívott is Zoli, hogy mikor lesz a premier. Másnap már mentem is a Interaktív stuidójához, megint Ada vezett a műsort. Minden szinte ugyanúgy történt, mint az első premieremen. Reménykedtem, hogy Barnee ismét ott lesz, de sajnos nem volt. Néhány nappal a premier után már hívott is Zoli, hogy mennünk kell a Comet sajtótájékoztatójára.

3. fejezet

... ugyanis ott állt ő, akit mindennél jobban szerettem, élőben még sosem láttam, és végre láthattam élőben is. Rám nézett, mosolygott, ugyanolyan volt mint a felvételeken, és a képeken. Az arcom totál vörös lehetett, a szívem majd' kiugrott  a helyéről. Látta, hogy csak ott állok, és nem merek megmozdulni, csakis őt nézem. Elindult felém.
- Szia - köszönt rám
- Szi, szia. - mondtam dadogva, és halkan
- Mi a neved? Sosem láttalak még.
- No, no, noémi a nevem.
- Oh, szép neved van.
- Köszönöm - mondtam, és a szívem megint csak ki ugrott a helyről, és az arcom olyan vörös lehetett, mint egy rák
- Mi járatban vagy itt?
- Az első klipem premierje lesz ma, nagyon izgulok.
- Nem kell izgulni, és sok sikert, de most mennem kell, ugyanis a Chat részben én leszek.
- Oké, köszönöm és szia.
Ezzel ment is befele, én még néhány percig álltam ott, mire jött a menedzserem és elkisért a sminkesbe, majd a fodrász is alakított még egy kicsit a hajamon. Közben elment Zoli, és már vissza is ért, mire készen lett a hajam.
- 5 perc, és te jössz! Sok sikert, ugyanis egyedül fogsz bemenni, és beszélni a klipről. - mondta nekem Zoli
- Tessék? Egyedül? És mi lesz, hogyha beégek, nem merek megszólalni...?
- Nyugi, nem kell semmitől sem félned, hisz nem bántanak.
Ezzel el is ment, és én nagy levegőt véve lépkedtem a studió felé, közben összefutottam Barnee-val is. Megint csak úgy lüktetett a szivem, mint amikor beléptem. És az izgalom is uralkodott bennem, ezért totál vigyorogva mentem be.
- Keves nézők, most pedig köszöntsétek a legújabb tinisztárt, Noémit, aki a Megasztár legutóbbi verziójában tűnt fel, és most elhozta nektek legelső klipjét, melyről most beszélni fog nekünk. - mondta Ada
- Sziasztok, Noémi vagyok, ez az első videóklipem, remélem sokatoknak tetszeni fog, sok munka volt vele. Adal címe nem más mint "Miért hagytál el?" és ez egy lassú egyben pörgős szám is, fogadjátok szeretettel.
- Lássuk a klipet! - tette hozzá Ada
Míg a klip lement, én is néztem, furcsa volt magamat látni, és meggyőzödtem róla, hogy a klip szuper lett!
- Ez a videó, és a szám is nagyon szuper lett, kik segítettek neked ebben?
- Hát, a dalszöveget én írtam, és a zenét is én szereztem, sőt a zongorázás is saját kezűleg van, és a kliprendező Indián volt.
- Tényleg nagyszerű lett!
- Nagyon szépen köszönöm a dicséretet.
- Nagyon szívesen, remélem még máskor is láthatunk hasonló remekműveket tőled, most viszont hamarosan vége van az adásnak, ezért még jöjjön egy utolsó klip, az IdiotSide legújabb klipje. Te szereted ezt zenét? - kérdezte Ada
- Hű, imádom. Barnee a kedvenc énekesem a világ- és a hazai sztárokat egyben véve.
- Oh, és tervezed esetleg, hogy összebarátkoztok, esetleg meg is hódítod?
- Tessék? Micsoda kérdés ez? Én nem tervezek semmit sem, majd lesz ami lesz, de szeritnem még barátok sem leszünk, csupán munkaviszony lesz köztünk. - közben az arcom nagyon vörös volt, és ezt Ada is észrevette
- Nos jöjjön a klip, és holnapig is sziasztok.
Betették a klipet, Ada odajött hozzám beszélgetni még egy kicsit.
- Miért pirultál el annyira, mikor szóba jött Barnee?
- Nem szeretem, ha ilyesmikről kérdezgetnek, mindig elpirulok, ha ilyesmik jönnek szóba.
- Nos, értem. egyébként ma is itt volt, ő volt a chat vendége, találkoztál vele?
- Igen, találkoztam vele, olyan nagy élmény volt! Egy koncertjükre sem mentem el, ezért alig mertem hozzászólni.
- Okés, most viszont mennem kell haza a fiúkhoz, mert egyedül vannak otthon. Szia!
- Szia!
Kimentünk a studióból, összekészültünk és mentünk haza. Bíztam benne, hogy még Barnee ott lesz, és egy kicsit esetleg tudnék beszélni vele, vagy elmenni valahova, hogy jobban megismerjem, de sajnos nem volt ott. Mikor haza értem, anya rögtön kérdezősködött, hogy milyen volt a premier, milyen volt az élő adás.
- Szia anya, megjöttem!
- Szia Noémi, na milyen volt? Láttalak, és szerintem nagyon jó voltál. Hogy érezted magad az élő adásban? Mesélj!
- Hű, mikor bementem a studióba, ott volt Barnee, nagyon meglepődtem, és tök boldog voltam,hogy találkozhattam vele, mert ugye a koncertjeire nem engedtél el. Az élő adásban nagyon izgultam, de Ada nagyon kedves volt, és az adás után még beszélgettünk egy kicsit.
- Noémi, büszke vagyok rád!
- Köszönöm anya, mondtam, hogy bírni fogom, eddig semmi baj nem történt.
- Nyugi, tudod, hogy féltelek egy kicsit, aggódnom érted, kezdesz felnőni.
- Igen anya, tudom. Most viszont megyek fel a szobába.
Ezzel felmentem a szobába, és ledőltem az ágyra. Kicsit gépeztem, elmentem fürdeni, majd mikor bejöttem visszadőltem az ágyra. Elkezdtem átgondolni a mai napot, hogy találkozhattam Barnee-val, hogy ugyanolyan mint a képeken és a videókon, és így el is aludtam.

2010. július 26., hétfő

2. fejezet

A hetem pakolással telt, majd végül beköltöztem a "Megasztár ház"-ba a többi versenyzővel. Mindenkinek volt egy  külön szobája benne szekrénnyel, ággyal, éjjeli szekrénnyel egy TV-vel és fotellel. Alig vártam már, hogy elkezdjünk próbálni az énektanárral a fellépésekre! Az első nap megismerkedtünk a tanárokkal, és minden hetünk készülés, hétvégén műsor... Eljött az elődöntő, mikor már csak hárman maradtunk... Ott álltunk, és vártuk, hogy ki nevét mondják ki, hogy ki fog kiesni.
- Ééés az aki többet nem versenyezhet.... - hangzott a bemondóban. Valamiért izgultam, egyik fellépésnél
sem izgultam ennyire, mint most.
- Nem más mint.... - hosszú szünet, és végül elhangozot a név - Noémi!
Nem hittem el, hogy pont a döntő előtt estem ki, nem hiszem el! Hirtelen a sírás tört rám, össze ölelkeztünk a másik két versenytársammal, majd lementem a színpadról, és a kamerák ki kapcsoltak, már nem a TV-ben ment a műsor. Azt követő héten, már otthonról néztem a műsort, örültem, hogy Norbi nyerte meg, vele azért jobban kijöttem mint Csabival. Másnap csengett a telefonom.
- Halló? - vettem fel
- Jónapot, Debreczeni Noémit keresem!
- Igen, én vagyok az.
- Egy menedzser vagyok, és láttam amit a Megasztárban alakítottál, ezért felajánlom, hogy menedzsellek téged,  és leszerződtetlek egy lemezkiadóhoz is, amennyiben szeretnéd.
- Persze, hogy szeretném! Ez hihetetlen! - sikítottam bele a telefonba. Alig akartam elhinni.
- Rendben, akkor mikor mehetek el hozzátok megbeszélni a dolgokat?
- Akár holnap is jöhet. - mondtam
- Rendben, akkor holnap délután 3-kor ott leszek.
- Oké, viszlát.
- Szia.
Rohantam anyához a konyhába, hogy mi történt. Örült neki, csináltunk egy kis rendet, majd vacsoráztunk,
elmentünk fürdeni satöbbi. Én alig tudtam aludni a másnap miatt... Hajnali 5-kor sikerült elaludnom, délután egykor keltem fel. Gyorsan összekészültem, megebédeltünk, és kicsit TV-ztünk, mikor csöngettek. Anya ment ajtót nyitni, majd egyszer csak belépett a menedzserrel. Órákon át beszélgettünk a karrieremről, mire eljutottunk oda, hogy hamarosan lesz klipem, még az idei Comet-en is ott lehetek, és talán még jelölnek is. Az elkövetkezendő egy hónap dalszövegtanulással, énekléssel és sok-sok más egyéb teendőkkel telt. Már február eleje volt, mire a menedzserem mondta, hogy itt van az ideje, hogy leforgassuk az első klipem. Nagyon izgatott voltam, elkészült már a forgatókönyv is.
- Egy hét múlva, már a saját klipemet fogom látni a TV-ben, mondtam Zolinak, a menedszeremnek.
- Bizony ám, nagyot fogunk alkotni, abban biztos lehetsz!
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy végre beteljesül az álmom!
- Hidd el, hamar megfogod szokni.
- Hát, remélem is. Most viszont akkor megyek is, és akkor holnap majd találkozunk a forgatáson.
- Rendben, szia! - Köszönt el tőlem, majd léptem is kifelé az ajtón, és egyfolytában a klipforgatáson járt az eszem. Másnap reggel nagyon izgultam, de már korán kellett mennem forgatni a klippet, ugyanis egésznap azzal fogunk dolgozni. Mikor oda értem, már a fodrász, a sminkes és a stylist is várt engem. Nagyon furcsa volt, hogy más választotta ki, mit vegyek fel, más sminkelt ki, és a hajam is különleges volt... Mikor már forgattunk a kameráknál is furcsa volt állni, hogy tökéleteset kell alkotnom, ugyanis ezzel fogok berobbanni,
szerencsére annyi előnyöm van, hogy a "Megasztár"-ból is megismerhettek az emberek. Már este volt, mire mindennel készen voltunk. Néhány nap lesz, mire össze vágják, és már megyünk is a VIVA TV-be! Hihetetlenül boldogan, és persze fáradtam sétáltam az utcán hazafelé. Szerencsére pár nap múlva már hívott is a menedzserem...
- Halló?
- Szia Noémi, holnap fél 3-kor megyek érted és meglesz az első kliped premierje. - mondta örömmel
- Az nagyon jó lesz, örülök neki! - mondtam lelkesen
- Nos, akkor holnap találkozunk! - És ezzel le is csapta a telefont, szokása mindig lecsapni a telefont még mielőtt eltudnék köszönni tőle... Szóval, holnap lesz a premierem! Hú, izgulok... Elmentem elvégezni az esti teendőket, majd végül alig tudtam aludni a holnapi premier miatt. Elég későn keltem másnap,ugyanis kimerült voltam, izgultam is. Dél volt, mikor felébredtem, lementem, anya már várt az ebéddel!
- Nem lesz sok ez a hajtás? Biztos, hogy akarod csinálni ezt a karriert tovább? - kérdezte aggódóan anya
- Nem, dehogyis. Bírom, csak nagyon izgulok a mai premier miatt!
- Rendben, te tudod.
Majd megebédeltünk csendben, összekészültem és már itt is volt értem Zoli. Mikor beértünk a studióba,
hirtelen ledermedtem, moccanni nem bírtam...