2010. július 27., kedd

4. fejezet

Másnap reggel felkeltem, ránéztem a naptárra, és láttam, hogy Február 16.-a van. Hamarosan lesz a VIVA Comet sajtótájékoztató, és még nem hívták Zolit, hogy lesz-e fellépésem, vagy bármi. Hát, nem volt semmi fellépésem, ezért
elmentem vásárolgatni, kikapcsolódtam, lógtam a barátokkal és teljesen hétköznapiasan telt a napom, körülbelül két hétig. TV-zgettem otthon, és erre megszólal a telefonom.
- Szia Zoli! - szóltam bele
- Szia, a hétvégén lesz egy fellépésed, találkoznunk kéne, hogy megbeszéljük a dolgokat.
- Oké, mikor és hol.
- Mondjuk a WestEnd-ben, holnap 3-kor.
- Rendben ott leszek.
- Okés, akkor holnap 3-kor. Szia!
És ezzel le is tette a telefont, úgy, hogy megint nem köszöntem el. Ezen a szokásán már csak mosolyogni tudtam. Még kicsit TV-ztem, majd elmentem enni, és felmentem a szobámba. Megnéztem a Buliszervíz 3-at, majd elmentem fürdeni és leültem kicsit gépezni. Nézegettem az e-mailjeimet ugyanis amióta a klippremierem volt, azóta nem is néztem meg, majd találtam egy érdekeset, ezért felnyitottam. Egy fan írt, pontosan ezt írta a mail-ben.
"Szia, én nagy rajongód vagyok, és szeretnélek látni élőben. Láttam a klippremiert is, szerintem tökjó a kliped, és mindig azt hallgatom. Viszont egy valamit nem értek. Miért voltál olyan vörös, amikor Barnee témába jött? Nagyon szépen kérlek, válaszolj a levelemre, és ha lehet őszintén, nagyon köszönöm."
Ezen a levelen kicsit meglepődtem, főleg azon, hogy hogyan tudták meg az e-mailemet, de válaszoltam neki. A következőt írtam neki.
" Szia, nagyon köszönöm, hogy rajongasz értem és, hogy írtál. Örülök, hogy tetszik a videóklipem. Nagyon szépen kérlek, hogy ezt az e-mail címet senkinek ne mond el, mert akkor újat kell csinálnom, és minden dolgomat erről intézem, ezért az nem lenne jó. Ami a Barnee ügyet illeti, arról meg csak annyit, hogy ha fiú témát hoz fel valaki, mindig elvörösödök."
És már küldtem is a választ. Miután megírtam az e-mailt lefeküdtem aludni. Másnap reggel, elég korán keltem ezért maradt időm reggelizni, és elvinni sétálni a kutyusomat. Ezzel hamar elment az idő, és mikor visszajöttem, már készülődtem is. Hamar oda értem. Mikor bementem a WestEnd-be néhányan megbámultak, ez eléggé zavart, de gondoltam, hogy miért. Két lány oda is jött hozzám autogrammot kérni, és még néhány dolgot kérdezgettek is tőlem. Nem volt náluk papír és toll, ezért vettem nekik a boltban füzetet és tollat is, hogy tudjak nekik aláírást adni. Megjegyezték, hogy nem gondolták volna, hogy ennyire kedves vagyok, hiszen a legtöbb sztár el van ájulva magától, szerencsére én nem ilyen vagyok. Végre mehettem a megbeszélt helyre, ahol Zoli már várt. Nem kérdezte, hogy miért késtem, hiszen gondolta.
- Szia! - köszönt rám
- Szia, nos mikor lesz a fellépés?
- Kecskeméten lesz egy koncerted, ezért majd el fogunk érted menni a sofőrrel és leviszünk, de azért gondoltam, jó ha tudod, hogy lesz fellépésed.
- Okés, akkor miért hívtál ide, ezt telefonon is meg lehetett volna beszélni.
- Igen, de van itt mégegy dolog, ami nem telefontéma.
- És mi lenne az?
- Még a Comet sajtótájékoztató előtt szeretném, ha lenne mégegy videókliped.
- Hát, rendben, ez végülis nem csak rajtam múlik. - mosolyogtam
- Oké, akkor mikor forgassuk le?
- Nekem bármikor jó
- Okés, akkor jövőhéten?
- Rendben. Akkor most én megyek is.
- Oké, szia.
Elköszöntünk, és már mentünk is a saját dolgunkra. Ma csütörtök van, néhány nap a fellépésig. A következő napokba mentünk próbálni, satöbbi. Majd elérkezett a fellépés napja. Mikor megérkeztünk, hirtelen megörültem, mert egy Barnee-hoz hasonló fiút láttam, de mikor megfordult rájöttem, hogy az nem ő. Minden rendben ment, mikor hazaértem jól el voltam fáradva. A vasárnap szabad volt, majd utána az új kliphez próbáltuk a koreográfiát, és a forgatókönyvet olvasgattuk. Ez így telt egész héten, hogy próbáltuk a klipforgatásra. Végül elérkezett a nagy nap. Leforgattuk életem második klipjét, mostmár merészebben mozogtam a kamerák előtt. És erre is az volt mondva, hogy a jövőhétre el is készül. Addig hála istennek pihenő volt, ezért ezt a kis szabadidőt kihasználtam, és elmentem a barátaimmal kikapcsólódni néhány napra. Mikor hazaértem már hívott is Zoli, hogy mikor lesz a premier. Másnap már mentem is a Interaktív stuidójához, megint Ada vezett a műsort. Minden szinte ugyanúgy történt, mint az első premieremen. Reménykedtem, hogy Barnee ismét ott lesz, de sajnos nem volt. Néhány nappal a premier után már hívott is Zoli, hogy mennünk kell a Comet sajtótájékoztatójára.

3. fejezet

... ugyanis ott állt ő, akit mindennél jobban szerettem, élőben még sosem láttam, és végre láthattam élőben is. Rám nézett, mosolygott, ugyanolyan volt mint a felvételeken, és a képeken. Az arcom totál vörös lehetett, a szívem majd' kiugrott  a helyéről. Látta, hogy csak ott állok, és nem merek megmozdulni, csakis őt nézem. Elindult felém.
- Szia - köszönt rám
- Szi, szia. - mondtam dadogva, és halkan
- Mi a neved? Sosem láttalak még.
- No, no, noémi a nevem.
- Oh, szép neved van.
- Köszönöm - mondtam, és a szívem megint csak ki ugrott a helyről, és az arcom olyan vörös lehetett, mint egy rák
- Mi járatban vagy itt?
- Az első klipem premierje lesz ma, nagyon izgulok.
- Nem kell izgulni, és sok sikert, de most mennem kell, ugyanis a Chat részben én leszek.
- Oké, köszönöm és szia.
Ezzel ment is befele, én még néhány percig álltam ott, mire jött a menedzserem és elkisért a sminkesbe, majd a fodrász is alakított még egy kicsit a hajamon. Közben elment Zoli, és már vissza is ért, mire készen lett a hajam.
- 5 perc, és te jössz! Sok sikert, ugyanis egyedül fogsz bemenni, és beszélni a klipről. - mondta nekem Zoli
- Tessék? Egyedül? És mi lesz, hogyha beégek, nem merek megszólalni...?
- Nyugi, nem kell semmitől sem félned, hisz nem bántanak.
Ezzel el is ment, és én nagy levegőt véve lépkedtem a studió felé, közben összefutottam Barnee-val is. Megint csak úgy lüktetett a szivem, mint amikor beléptem. És az izgalom is uralkodott bennem, ezért totál vigyorogva mentem be.
- Keves nézők, most pedig köszöntsétek a legújabb tinisztárt, Noémit, aki a Megasztár legutóbbi verziójában tűnt fel, és most elhozta nektek legelső klipjét, melyről most beszélni fog nekünk. - mondta Ada
- Sziasztok, Noémi vagyok, ez az első videóklipem, remélem sokatoknak tetszeni fog, sok munka volt vele. Adal címe nem más mint "Miért hagytál el?" és ez egy lassú egyben pörgős szám is, fogadjátok szeretettel.
- Lássuk a klipet! - tette hozzá Ada
Míg a klip lement, én is néztem, furcsa volt magamat látni, és meggyőzödtem róla, hogy a klip szuper lett!
- Ez a videó, és a szám is nagyon szuper lett, kik segítettek neked ebben?
- Hát, a dalszöveget én írtam, és a zenét is én szereztem, sőt a zongorázás is saját kezűleg van, és a kliprendező Indián volt.
- Tényleg nagyszerű lett!
- Nagyon szépen köszönöm a dicséretet.
- Nagyon szívesen, remélem még máskor is láthatunk hasonló remekműveket tőled, most viszont hamarosan vége van az adásnak, ezért még jöjjön egy utolsó klip, az IdiotSide legújabb klipje. Te szereted ezt zenét? - kérdezte Ada
- Hű, imádom. Barnee a kedvenc énekesem a világ- és a hazai sztárokat egyben véve.
- Oh, és tervezed esetleg, hogy összebarátkoztok, esetleg meg is hódítod?
- Tessék? Micsoda kérdés ez? Én nem tervezek semmit sem, majd lesz ami lesz, de szeritnem még barátok sem leszünk, csupán munkaviszony lesz köztünk. - közben az arcom nagyon vörös volt, és ezt Ada is észrevette
- Nos jöjjön a klip, és holnapig is sziasztok.
Betették a klipet, Ada odajött hozzám beszélgetni még egy kicsit.
- Miért pirultál el annyira, mikor szóba jött Barnee?
- Nem szeretem, ha ilyesmikről kérdezgetnek, mindig elpirulok, ha ilyesmik jönnek szóba.
- Nos, értem. egyébként ma is itt volt, ő volt a chat vendége, találkoztál vele?
- Igen, találkoztam vele, olyan nagy élmény volt! Egy koncertjükre sem mentem el, ezért alig mertem hozzászólni.
- Okés, most viszont mennem kell haza a fiúkhoz, mert egyedül vannak otthon. Szia!
- Szia!
Kimentünk a studióból, összekészültünk és mentünk haza. Bíztam benne, hogy még Barnee ott lesz, és egy kicsit esetleg tudnék beszélni vele, vagy elmenni valahova, hogy jobban megismerjem, de sajnos nem volt ott. Mikor haza értem, anya rögtön kérdezősködött, hogy milyen volt a premier, milyen volt az élő adás.
- Szia anya, megjöttem!
- Szia Noémi, na milyen volt? Láttalak, és szerintem nagyon jó voltál. Hogy érezted magad az élő adásban? Mesélj!
- Hű, mikor bementem a studióba, ott volt Barnee, nagyon meglepődtem, és tök boldog voltam,hogy találkozhattam vele, mert ugye a koncertjeire nem engedtél el. Az élő adásban nagyon izgultam, de Ada nagyon kedves volt, és az adás után még beszélgettünk egy kicsit.
- Noémi, büszke vagyok rád!
- Köszönöm anya, mondtam, hogy bírni fogom, eddig semmi baj nem történt.
- Nyugi, tudod, hogy féltelek egy kicsit, aggódnom érted, kezdesz felnőni.
- Igen anya, tudom. Most viszont megyek fel a szobába.
Ezzel felmentem a szobába, és ledőltem az ágyra. Kicsit gépeztem, elmentem fürdeni, majd mikor bejöttem visszadőltem az ágyra. Elkezdtem átgondolni a mai napot, hogy találkozhattam Barnee-val, hogy ugyanolyan mint a képeken és a videókon, és így el is aludtam.

2010. július 26., hétfő

2. fejezet

A hetem pakolással telt, majd végül beköltöztem a "Megasztár ház"-ba a többi versenyzővel. Mindenkinek volt egy  külön szobája benne szekrénnyel, ággyal, éjjeli szekrénnyel egy TV-vel és fotellel. Alig vártam már, hogy elkezdjünk próbálni az énektanárral a fellépésekre! Az első nap megismerkedtünk a tanárokkal, és minden hetünk készülés, hétvégén műsor... Eljött az elődöntő, mikor már csak hárman maradtunk... Ott álltunk, és vártuk, hogy ki nevét mondják ki, hogy ki fog kiesni.
- Ééés az aki többet nem versenyezhet.... - hangzott a bemondóban. Valamiért izgultam, egyik fellépésnél
sem izgultam ennyire, mint most.
- Nem más mint.... - hosszú szünet, és végül elhangozot a név - Noémi!
Nem hittem el, hogy pont a döntő előtt estem ki, nem hiszem el! Hirtelen a sírás tört rám, össze ölelkeztünk a másik két versenytársammal, majd lementem a színpadról, és a kamerák ki kapcsoltak, már nem a TV-ben ment a műsor. Azt követő héten, már otthonról néztem a műsort, örültem, hogy Norbi nyerte meg, vele azért jobban kijöttem mint Csabival. Másnap csengett a telefonom.
- Halló? - vettem fel
- Jónapot, Debreczeni Noémit keresem!
- Igen, én vagyok az.
- Egy menedzser vagyok, és láttam amit a Megasztárban alakítottál, ezért felajánlom, hogy menedzsellek téged,  és leszerződtetlek egy lemezkiadóhoz is, amennyiben szeretnéd.
- Persze, hogy szeretném! Ez hihetetlen! - sikítottam bele a telefonba. Alig akartam elhinni.
- Rendben, akkor mikor mehetek el hozzátok megbeszélni a dolgokat?
- Akár holnap is jöhet. - mondtam
- Rendben, akkor holnap délután 3-kor ott leszek.
- Oké, viszlát.
- Szia.
Rohantam anyához a konyhába, hogy mi történt. Örült neki, csináltunk egy kis rendet, majd vacsoráztunk,
elmentünk fürdeni satöbbi. Én alig tudtam aludni a másnap miatt... Hajnali 5-kor sikerült elaludnom, délután egykor keltem fel. Gyorsan összekészültem, megebédeltünk, és kicsit TV-ztünk, mikor csöngettek. Anya ment ajtót nyitni, majd egyszer csak belépett a menedzserrel. Órákon át beszélgettünk a karrieremről, mire eljutottunk oda, hogy hamarosan lesz klipem, még az idei Comet-en is ott lehetek, és talán még jelölnek is. Az elkövetkezendő egy hónap dalszövegtanulással, énekléssel és sok-sok más egyéb teendőkkel telt. Már február eleje volt, mire a menedzserem mondta, hogy itt van az ideje, hogy leforgassuk az első klipem. Nagyon izgatott voltam, elkészült már a forgatókönyv is.
- Egy hét múlva, már a saját klipemet fogom látni a TV-ben, mondtam Zolinak, a menedszeremnek.
- Bizony ám, nagyot fogunk alkotni, abban biztos lehetsz!
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy végre beteljesül az álmom!
- Hidd el, hamar megfogod szokni.
- Hát, remélem is. Most viszont akkor megyek is, és akkor holnap majd találkozunk a forgatáson.
- Rendben, szia! - Köszönt el tőlem, majd léptem is kifelé az ajtón, és egyfolytában a klipforgatáson járt az eszem. Másnap reggel nagyon izgultam, de már korán kellett mennem forgatni a klippet, ugyanis egésznap azzal fogunk dolgozni. Mikor oda értem, már a fodrász, a sminkes és a stylist is várt engem. Nagyon furcsa volt, hogy más választotta ki, mit vegyek fel, más sminkelt ki, és a hajam is különleges volt... Mikor már forgattunk a kameráknál is furcsa volt állni, hogy tökéleteset kell alkotnom, ugyanis ezzel fogok berobbanni,
szerencsére annyi előnyöm van, hogy a "Megasztár"-ból is megismerhettek az emberek. Már este volt, mire mindennel készen voltunk. Néhány nap lesz, mire össze vágják, és már megyünk is a VIVA TV-be! Hihetetlenül boldogan, és persze fáradtam sétáltam az utcán hazafelé. Szerencsére pár nap múlva már hívott is a menedzserem...
- Halló?
- Szia Noémi, holnap fél 3-kor megyek érted és meglesz az első kliped premierje. - mondta örömmel
- Az nagyon jó lesz, örülök neki! - mondtam lelkesen
- Nos, akkor holnap találkozunk! - És ezzel le is csapta a telefont, szokása mindig lecsapni a telefont még mielőtt eltudnék köszönni tőle... Szóval, holnap lesz a premierem! Hú, izgulok... Elmentem elvégezni az esti teendőket, majd végül alig tudtam aludni a holnapi premier miatt. Elég későn keltem másnap,ugyanis kimerült voltam, izgultam is. Dél volt, mikor felébredtem, lementem, anya már várt az ebéddel!
- Nem lesz sok ez a hajtás? Biztos, hogy akarod csinálni ezt a karriert tovább? - kérdezte aggódóan anya
- Nem, dehogyis. Bírom, csak nagyon izgulok a mai premier miatt!
- Rendben, te tudod.
Majd megebédeltünk csendben, összekészültem és már itt is volt értem Zoli. Mikor beértünk a studióba,
hirtelen ledermedtem, moccanni nem bírtam...

1. fejezet

Helló, a nevem Debreczeni Noémi! 16 éves vagyok, és Budapesten élek. Nagyon szeretnék híres énekesnő lenni, és ezért mindent meg is teszek. Hamarosan megyek a "Megasztár" című tehetségkutató utolsó meghallgatására, ahol kiderül, hogy részt vehetek-e benne, vagy nem. Nos, olvassátok el a történetem, és élvezzétek azokat, amik velem történnek! :)

- Noémi!! Kelj fel, reggel 8 óra van, tudod, hogy 9-re mennünk kell a meghallgatásra. - Kiabált fel anya az emeletre.
Elérkezett a nagy nap, megyek a "Megasztár" utolsó meghallgatásra, amiből kiderül, hogy megyek-e vagy sem. Rengeteget gyakoroltam, be kell kerülnöm, főleg azért, hogy énekesnő lehessek, és találkozhassak VELE! Ezzel dobtam egy puszit a Barnee-s poszteremnek, és kimentem a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe... "Remek, már megint szénakazal a hajam..." gondoltam. Gyorsan megmostam, megszárítottam felöltöztem és már rohantam is le anyához. Szerencse, hogy a meghallgatás helyszíne közel van hozzánk, így kocsival 5 perc alatt
oda érünk.
- Jó reggelt anya! Már nagyon izgulok, remélem bekerülök, mert nagyon sokat dolgoztam érte. - mondtam vidáman anyának
-Nyugi kicsim, biztosan bekerülsz, te is a legjobbak között vagy! Ha nem kerülsz be, szerintem akkor is te leszel a legjobb! - mondta anya mosolyogva
Leültem az asztalhoz, megettem a reggelit, amit csinált, és már készültünk is. Kimentünk a kocsihoz, beültünk és annyira elgondolkoztam, hogy csak azt vettem észre, hogy anya így szólt:
- Noémi, itt vagyunk, megérkeztünk!
- Úristen anya, nagyon izgulok! Nagyon izgulok, hihetetlen, hogy idáig eljutottam!
- Gyere, menjünk be!
Ezzel becsaptam magam mögött a kocsi ajtót és gyorsan lépkedtem is anya után. Nem sokat kellett várni, mire már mehettem is be.
- Nos, ezúttal mivel készülsz minket elkápráztatni? - Kérdezte mosolyogva Enikő.
- Most a boci-boci tarkát készülök előadni - viccelődtem, nagyon izgultam.
Mindenki nevetett a viccemen, majd komolyra fordítva a szót elmondtam, hogy mit akarok előadni, majd végül elő is adtam.
- Nagyon-nagyon tehetséges vagy, a hangod egyszerűen csodás, mikor először hallottunk téged akkor is láttuk benned a tehetséget, úgy kitűntél a többiek közül... - kezdte a mondandóját Mester Tamás - ...őszintén mond el, komolyan nem jártál soha énektanárhoz?
- Tényleg nem jártam soha, és a hangomat sem tartottam olyan jónak, csupán próbálkozás miatt jelentkeztem ebbe a tehetségkutatóba. Kíváncsi voltam, hogy az emberek mit szólnak hozzám, ha hallanak.
- Szerintem megérdemled, hogy bejuss, a személyiséged rendben, tehetséged csillagos 5-ös - mondta Enikő, majd rányomta a papírra a pecsétet, ami igazolta, hogy bent vagyok a műsorban. Annyira ledöbbentem, hogy nem mertem oda menni sem, ezért kihozta nekem a papírt, majd kedvesen egy kéz fogással és két puszival vett tőlem búcsút. Kirohantam anyához, kezemben a papírral, és együtt örültünk a sikeremnek. És csak egy hét van a beköltözésig a "Megasztár ház"-ba! Addig rengeteg mindent el kell intézni. Pakolni, venni ezt azt és satöbbi...

nyitás

Hali, megnyitom az oldalt, és itt folyamatosan közzé fogom tenni a részeket, amint elkészülnek, mert ugye a részek megírásához ihlet is kell. Nos, nézz körül, és olvasgass, bár még nem sok minden van az oldalon. :)